látod...

itt állok

temérdek éveimmel

a tekintetek peremén

hogy rólad  írjak

Te ...rongyos élet

( különben is

ki adott vajon neked nevet)

én nem csak hiszem

hanem tudom szépséged

mert szeretem 

ahogy elfogadod

zsigerig hatoló félelmeim

az összeesni

elájulni

meghalni pillanataim

szeretem

amikor megremegve

a harmatos pirkadatban

íriszembe szűkülsz

s onnan le

mélyen a lelkembe

végigcsókolva az összes heget

árván hagyott érintéseket

gyengéden megsimogatva

mindegyik arcom

Szeretlek

de... most úgy érzem

megengednéd nekem

hogy egy kicsit belefáradjak

csak addig

amíg a madarak átvonulnak az égen...