Nélküled...

csak
aludni akartam.

Fájt
az emlék is.

Olyan mélységben voltam,

ahová

nem járnak
látogatók.

(Az ablak napsugárról álmodott,  

toll önmagát kattogtatta,

porosodó könyvek, 

tapintásért könyörögtek,

mécses illuziómat
égette...)

De,
végig tudtam,
hogy a határokat -
én szabom.

Odakinn

léleknyi az alkonyat,

lágy dallamot hoz a szél,

finoman, 

puhán

sohasem ugyanúgy.

Feléd nyújtozó gondolataim

kettőnk ünnepe,

titkos ösvények

élet s halál közt.

Ringasd Istenem,

dúdoljatok neki, csillagok

az is

én vagyok

pszt...

most ne szólj

csak heveredj mellém

minden szégyen nélkül

tedd csípőmre kezed

miközben rád gondolok

(szeretem ittléted)

és hallgassunk

csendet

emléket

"kétszálmagunkban"

ne félj

nem hallja senki más

hogy mezítelenek vagyunk...

Lélekzet

Tömjén illatú félhomály, 
a zene is csak suttogásként jut el hozzám. 
Kibontott hajammal játszom, s elrévedek
kizárva magamból a külvilág zaját
a párás ablakra írom neved. 

Azt a titkosat....azt a szépet


(hiányod csendes, amikor szeretlek...

címtelen

ha elmondanád

mit látsz

amikor talpad nyomában

megtalálsz

meg kellene értenem

hogy a gyengeség bizonytalan

formájában ragadtam

beavatkoztál...

Azon az estén

kivonult belőlem minden szemérmem,

leoltva az összes lámpát,

hogy lelked

ártatlanul bolyongjon

érted lüktető testemben,

majd csendes zihálással

beavatkoztál az életembe

belső szobád

Először a fény halványodik el

és fájni kezd szemedben a szürkeség.

Aztán elnémulnak az ajkak,

szavak félbe szakadnak,

majd bele olvadsz a homályba.

Itt csönd van, levegőtlen csönd

és hallgatsz, miközben szemed

egyetlen csukott ajtóra mered...

neked

ma szeretnék

nagyon lassan gondolni rád

összehúzódva 

kis mozdulatokba

mint a liliom szendergő víz felett

aki tudja hogy egyszer elmegy

mégis megmarad örökre

(tudod ma hallgatás helyett

verset képzeltem

valami egyszerűt

szépet

messzeség-színűt

hol a patakok hűvösödnek

és ahol jó utat tudsz kívánni 

az elmenőknek)

most...

csak halkan dúdolok

mert kicsit

bennem más ez az est

érzem

ahogy vágyakozva

testem melegével

csupasz mellkasodhoz kuporodok

most csak dúdolok

halkan

egyedül

szemem kék mélyéből

lágy hullámként simogatva

azt a tiszta érzést

ami téged rejt

...

közhelyeS még

a papíron holdfény

ezer éve jön megállás nélkül

meghitt derengést keresek

és nem 

már tényleg egyre ritkábban gondolok rád

itt már csak szeretlek

magam sem értem

mondanom kellene még valamit

valami nagyon szépet

amitől gyengéden megremegsz

olyan belülről cirógatóst

nem modern zokogást

de félek - hazudnék

és fájna még ha elhinnéd

neked adtam...

a gerincemen végig futó bizsergést
szemeimből - a kéket a feketét
az ágyam fölött eltérdelt imákat
asszonyok völgyének esszenciáit

olyan rég
hogy nem is emlékszem

és tudom
hogy mindent megbocsátasz
mert megyek veled
fogom a kezed

el ne véssz  - te is

zümmögő

Ma magányos volt az ujjam.

Nem rajzolt az égre csillagot
s a Napból sem gyúrt gombócot.

Mozdulatlan hagyta,
hogy hallgassam,

ahogy zümmögsz bennem.

én...

nem tudtam megtanulni,

hogy hogyan kell

összezárt ajkaid közt

csendes imaként elsimulni

és szemeid mögött

egyetlennek lenni

nem tudtam megtanulni

mert én

közben is

csak szerettelek...

‎

címtelen

a szem csendesen vándorol
faltól falig
bátran emlékezik
mielőtt az üvöltés elérné
mielőtt megváltoztatja színét

még nem tudom
hogy olcsó giccseim
másnak
(neked sem)
megmutassam - e

a hideg most hideg
(odakint hegesztenek - fém verődik fémhez - lélek a testhez)
nem köszönök senkinek

fülzúgásban

szeretem azokat a perceket,
amikor hiányod
testem csendjét felborzolja

sírás és rombolás nélkül

(ilyenkor
csak egyszerűen
szép minden
hisz a nincs is te vagy

mert ...

vannak azok az elmaszatolt becézések
sóhajok nyögések a hideg matracon
'mígnem valami hülye napon'
belövöd magad az írás narkotikumával 
és jogot szerzel a maszturbálásra

mert

mert meg kell mutatnom mindent,
hogy válogathass  - elérhetetlent
magadnak, imára kulcsolt kezeimből
s apró vonalkát tenyeredből
magamnak választhassak én.

négy sorban

Tenyeremben arcom.

Szememben  végtelen.
Szívemben emléked.
Az ég felé emelem.

és van az az érzés
amikor megpillantod
ahogy ott áll és rád vár
a szív majd' kiugrik
bizonyítani akar
rugaszkodik és térdel"

az élet szép - suttogod gyengén
és elrejted
igen elrejted sebeid
melyeket épp ő mar beléd
csak-hogy újra
üres tenyeredbe tegye kezét