tudom

délután

csöndben beszéltem hozzád

nálam is csöndesebben válaszoltál

pár percig tartott

amíg rájöttem

ezek már nem mi vagyunk

hanem te meg én

külön

nem is tudom mi fájt jobban

a csend vagy a szó...

s bár tudom

hogy irányítható minden gondolat

de mégis

meddig bírják az érzékszervek

a mozdulatlanságot

tudod

van amikor egyáltalán nem értem

miért jár olyan kitartóan

egy vonagló test nyomában lelkem

este lett

mély vagyok

csak ülök messze

messze tőlem

dörren az ég

fél pohár bor

égő szemek

hosszan és lassan

imádkozom

mindig belekeveredsz

ott vagy

még az  Ámen előtt

tudom egyszer majd alig fog fájni

most mozdulatlanná gömbölyödve

nézem a pirkadatot

ami éppen rám hasonlít

köd van

arcomon

küzdelmem nyomai

igazából kimondhatatlan

és megfoghatatlan

picit félelmetes

s talán érthetetlen

valójában

teljesen értelmetlen

hogy minden úgy van ahogy van

tudom

egyszer majd alig fog fájni

jaj de úgy félek

hogy vége lesz

e versnek 

mert még el akarom mondani

hogy a hajad illatát

titokban

szerelemnek hívtam  

én azt is

és akkor is