csöndben beszéltem hozzád
nálam is csöndesebben válaszoltál
pár percig
tartott
amíg rájöttem
ezek
már nem mi vagyunk
hanem te meg én
külön
nem is tudom
mi fájt jobban
a csend
vagy a szó
s bár tudom
hogy irányítható minden gondolat
de mégis
meddig bírják az érzékszervek
a mozdulatlanságot
tudod van, amikor
egyáltalán nem értem
miért jár
olyan kitartóan
egy vonagló test nyomában a
lelkem
este lett
mély vagyok
csak ülök
messze
messze tőlem
dörren az ég
fél pohár bor
égő szemek
hosszan és lassan
imádkozom
mindig belekeveredsz
ott vagy
még az Ámen előtt
tudom
egyszer majd alig fog fájni
most mozdulatlanná
gömbölyödve
nézem a pirkadatot
ami éppen rám hasonlít
köd van
arcomon
küzdelmem
nyomai
igazából kimondhatatlan
és megfoghatatlan
picit félelmetes
s talán
érthetetlen
valójában teljesen értelmetlen
hogy minden úgy van
ahogy van
tudom
egyszer majd alig fog fájni
de most félek
hogy vége lesz e versnek
mert még el
akarom mondani
hogy a hajad illatát
tenyeredben az összes vonalkát
titokban
szerelemnek
hívtam
én azt is
és akkor is
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése