én

azt hittem hogy már eltűntek

ajkam cserepei közül

az alaktalan suttogások

mégis belém kap bántásod

és  érthetetlen

milyen levegőtlen ilyenkor minden

meg szánalmas

ahogy megerőszakolom

kapálódzó szerveim

(éjfélben átizzadt párnák takarásában)

holott  még üvölteniük kellene

mély torokból...

s én a bátor

egy kiküszködött mozdulattal

bordáim közé szorítom

minden belőled szerzett fájásom

és magammal táplálom..